Talán ezeket a postokat, majd egyszer nevetve fogom olvasni. Igen, nevetni fogok a saját szánalmamom. De ami holnap szánalom, ma még érdekeltség. Egyébként is felesleges a jövőbe merengeni, vagy a múlton rágódni.
Jelenleg van egy barátom, aki egy férfi érdekességét, még csak minimálisan sem közelíti meg. Egyszerűen csak tégla a falban, és ahogy beszél hozzám, mosolyra kelt. Mint gyermeki butaság, az édesanyát. Tulajdonképpen innentől fogva jön a kérdés, ha nem érdekel miért vagy vele? Mert boldoggá tesz.:) és egyenlőre, nincs szükségem másra. Arról nem kell beszélni, hogy ő is boldog mellettem, legalábbis ezt érzem. és amígy ez van, nem kell több.
Addig is keresem az érdekes fiúkat. csak kérdezek, várom a válaszokat. és a legnagyobb kérdés: az érdekes fiúkat mi fogja meg egy nőbe? mert az az "érdekes" fiú/férfi, aki azt a választ adja, hogy "jól szopik", nem keveset vesz az érdekesnek titulált címből. vagy tényleg ennyire egyszerű lenne? foglalkoztat, és majd kiderül, eléggé élvezem ezt a helyzetet, hogy tudni akarom. Azért a művészetin akad néhány érdekes egyed, de azon kívűl is. Játék indul!

abban a szent pillanatban, amikor a legmélyebb gondolataim bugyrában forgolódva, értetlenkedtem, rájöttem, hogy miért van az, hogy ő vele szeret lenni, hogy őt akarja. addig az egy röpke percig, felőrölt a magány, a rosszérzet, és az elégedettség, hogy tudom, felérem ésszel, végigkövetve a dolgot. ott akkor úgy éreztem, hogy beszélnem kell, de nincs kinek. és éppen akkor hirtelen, rámírt 2 barát, kaptam egy sms-t a páromtól, és hozámszólt ő.
az elméletem rendkívűli, hiszen rájöttem, hogy miért akarja őt, csak azt elfelejtettem, hogy engem is. természetesen soha nem értettem meg azokat a lányokat, akik csak úgy őszinték vele minden pillanatban, én nem tudnám neki ilyen egyszerűen megadni magam. hazudok. na jó tulajdonképpen magamat nem értem, hogy miért nem? miért nem tudom vele azt tenni, amit bármelyik más sráccal a világon? költői kérdés- amelyre mindenki tudja a választ, de mégsincs.

ilyenkor, se barátok, se sztárok, se ellenségek. senki, csak én, meg az égő cigarettaszál. tulajdonképpen ki sem lehetne fejezni a dolgokat. pörögnek az események. telnek a napok, a hetek.
vita hegyek, sírás, nevetés, kacagás, színészkedés, csókolózás, ölelés, enyelgés, pofon, csalódás, hátborzongás, unalom és játék.
ebbe az egészbe annyi a szar, hogy nem izgat fel, csak van, hétköznapinak tűnik. semmi az égadta egyetlen világon nem történt, és ezzel hazudok, mindig. de nekem aztán olyan mindegy. elkiáltottam magam sírva, hogy "elegem van, kussoljon mindenki", majd elindultam, neki vágtam az útnak, és mire hazaértem, az állarc, a színészkedett boldogság, a színészkedett vágyak, és harmónia visszatért. de vajon meddig? hát elképzelésem sincs az egészről, de jelenleg nem is érdekel. akkor megfogadtam, hogy soha többé nem fogok ezzel foglalkozni, csak egyetlen egy személynek ne essen bántódása, az öcsémnek. érte ölök.
azon gondolkodom, hogy mit mondhatnék. ja már tudom is. jövőhéten kiszabadulok a söpredékből, és eljátszom, hogy megmentem a világot, de persze mégsem. csak szimplán állatkodunk.
bíí jelenlegi állapota: köszönöm a tapsot.

a videó és a zene azt hiszem mindent elmondana helyettem is, de ami igaz az igaz. kikell írnom, mert nem voltam okos.
vagyok, létezek, és van aki fogja a kezem, vigyáz rám, tisztel, velem van, mindenhol ott van, csak hogy figyeljen, hogy hol tegyen jót nekem. én pedig örülök, hogy van, és boldoggá tesz, és szükségem van rá, és mellette akarok lenni, de a vágy, és a más dolgok iránti érdeklődésem, lelankadhatatlan, nem tudom, valaha ez meg változik? 
jó ideig szerelmes voltam,- pontosítok, nem biztos, hogy szerelem volt az amit éreztem, mert egy 16 éves lány, honnan tudná, hogy mi az?-, de mindenesetre, jelen esetben hívjuk szerelemnek. akit 'szerettem' még most is az egyetlen fiú, aki feltudja kelteni az érdeklődésem, mert különleges, de mára már nem érzem azt, ha mélyen a szemembe néz, hogy gyomoridegem van, mára semmi, :csak az érdekessége az ami mellette tart, na meg az, hogy évközbe , nonstop reggel, este együtt vagyunk. ami fontos tényező, hogy a két fiú nagyon jó barát.és én? én mi vagyok nekik? semmi, legalábbis az egyiknek semmi, a másiknak sokminden. de ha erre a tényre, rácáfolna valaki, akkor minden más lenne.
vége egy szerelemnek, jöhetne egy új, de lehetetlen, megcsalom aki szeret, szeretem aki nem, utálom az érzést, és mégis boldoggá tesz.
bíí jelenlegi állapota:ribanc.
ja és én gyászolom Winehouse-t, mert én szerettem, nem egy száma volt fontos az életemben. leszarom a sok csicskát, aki szánalmasnak tartja a gyászolását, meg aki csak most sajnálja, mert elhunyt, nem érdekel semmi, én szerettem.

végig gondoltam egy valamelyik nap történt dolgot. 
'mert szar vagy.'
ezt olyan könnyű mondani, nem? ő pedig sajnálatomra azt kell mondanom, hogy ostoba. de vajon csak ilyen helyzetekbe? kételkedem, a tudásába, és a megbízhatóságába. mivan vele, fontosabb, hogy megfeleljen másnak, minthogy önmaga legyen? vajon így van? miért?eddig e csak elő sem fordulhatott... most meg? miért kell átlagosnak lenni, mindenki ezt teszi. de ha nincs más csak mi ketten, tudhatom, hogy ki ő, de akkor mikor feltűnik valaki, akkor hirtelen a megfelelés vágya suhan végeg a arcán és rá se ismerek. nem ugyanaz az ember. egy paraszt, aki meggondolatlanul ejti ki a szavakat, és nem veszi észre súlyát azoknak. tudom, én is voltam/ vagyok ilyen. tettem hasonlóképp, de mára megfogadtam, hogy nem mondok fasságokat, meggondolatlanul, inkább csöndben vagyok, és várok a be nem következendő pillanatra, ami jobb esetben a miénk, rosszabban az enyém lesz.

Én akkor is keresem önmagam, nem feltűnően, nem ekörül forog minden tettem, de én megakarom tudni ki vagyok, mert ami most van, a változni fog. Lehet soha nem tudom meg, ezért nem epedezve keresem, de lehet még esélyem rá. Innentől fogva csak sajnálom azokat, akik nem akarják tudni kik ők, így jártak. csak másképp gondolkodnak, vagy nem tudom, személyszerint, nem is akarom megérteni őket.: ) nyílván ők sem engem.